Már az első fordulóban is figyelemmel kísértük a Tedd O:Da játékos kreatív társadalomismereti verseny eseményeit, feladatait, hiszen iskolánkat két csapat is képviselte. Gondoltunk egy merészet, miért is ne próbálhatnánk meg, hiszen az első forduló végén szinte naponta hallottunk erről a versenyről a patinás Lehel Vezér Gimnázium falai között.
Így hát, alkottunk egy csapatot.
De egy csapatnak neve
is van – azon kívül, hogy Martina, Vera, Vanda, Peti és Dani és persze Anikó
tanárnő, - van példaképe, van jelmondata, céljai, van logója. Mindezeket lehet
egymástól függetlenül is kiválasztani, hiszen mindegyik külön-külön is
jellemezheti a csapatot, mi viszont úgy gondoltuk, képezzen ez a négy jellemző
egy egységet, kapcsolódjanak szervesen egymáshoz, hozzánk és legfőképpen persze
a demokráciához is.
Amikor példaképet kerestünk, sok név
megfordult a fejünkben. Gondolkodtunk magyar demokrata személyiségben, eszünkbe
jutottak a régi görög államférfiak, de felmerült Mahatma Gandhi és Indira
Gandhi neve is, és igazán abban sem voltunk biztosak, hogy férfi vagy női
példaképet keresünk.
A demokrácia legfontosabb értékei a szabadság, egyenlőség,
igazságosság, emberiség , így olyan személyt választottunk, akit az egész világ
a szabadság és az egyenlőség jelképeként tisztel. Ő Nelson Mandela. Személye,
szellemisége és az általa folytatott, újra és újra elkezdett harc valamint
egyik híres mondata – „A legnagyobb dicsőség nem
az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek
vagyunk felemelkedni.” - kapcsán jutott eszünkbe a tűzmadár, mint jelkép
illetve logó motívum.
A tűzmadár legendája világszerte
elterjedt, meglepő módon több vallásban is felbukkan, mitikus története az
egyiptomiaktól indul, de napjainkban is találkozhatunk vele. Mindegyik
kultúrában közös jellemzője, hogy élete végén meggyullad és saját hamvából
újjászületik. A főnix a túlélés, az erő, a türelem, az újjászületés valamint a
győzelem jelképe, ő képviseli a lélek önmagát megújító képességét. Minden
kultúrában más a megjelenítés módja a részletekben. A demokrácia szintén
állandó megújulás, egyenlőség illetve
sokszínűség és szabadság. Számunkra ezek az értékek nagyon fontosak, így ő lett
a logónk fő alakja.
A kivitelezés Verát dícséri, a madarunk kézi
rajztechnikával készült, kicsit színes, talán egy logóhoz képest ’sok,’ viszont
hűen tükrözi csapatunk sokoldalú tagjait..
És már azt hittük
készen is vagyunk. De mégse, hiszen nincs csapatnevünk.
Gondolkodtunk tehát tovább. A tűzmadarat egyes kultúrákban a Nap földi
megfelelőjeként is ismerik. Mit is tudunk a Napról? A Hold párjaként az élet és
halál, valamint az újjászületés illetve a kozmikus értelem valamint az igazság
egyetemes szimbóluma. És mi keressük, megragadjuk
ezt az igazságot, és elérjük vele a Napot, a demokráciát és mindent, amit ez a
szó jelent, vagy legalábbis megpróbáljuk. Latinul: Carpe Diem. Megvan. Ezek
vagyunk mi! :)
Választott jelmondatunk:
"Emberi szem nem láthat annál nagyszerűbb alkotást mint a demokrácia. Engedjük uralkodni a szabadságot!" - Nelson Mandela
Választott jelmondatunk:
"Emberi szem nem láthat annál nagyszerűbb alkotást mint a demokrácia. Engedjük uralkodni a szabadságot!" - Nelson Mandela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése